Még nincs megoldás a Marsra szállás problémájának kérdésében

 

Még nincs megoldás a Marsra szállás problémájának kérdésében

iCS, 2003. 09. 22.

 

Eddig úgy volt, hogy 2000-ben embert lövünk a vörös bolygóra, de ez eddig nem sikerült, úgyhogy majd később. Mert már eljutottunk a Hold bolygóra, ahogy azt az elméleti űrhajózás legnagyobb alakja, az amerikai Kenedi már ’61-ben megalapozta. Ő ember kiadta a jelszót, hogy legyen holdraszállás, és lett holdraszállás. Kifejezetten még azon évtized vége előtt aktualizálódott.

Ő mondta, hogy ez egy kis lépés az embernek, de egy nagy a világ. Azt is mondta még, hogy ez egy nagy lépés az egyik embernek és egy nagy lépés az univerzumnak. Továbbá, hogy egy kis  lépés az ember életében, de nagyot lépnek az emberek. Mindezt angol nyelven, mert angol volt.

Aztán még azt is mondta, hogy Nó szport (angolul: No Sport, mert angol volt), vagiyshogy nem szabad sportolni.

Vagy úgy mondta, hogy Csak semmi sport. Vagy hogy Ne sportoljunk. Valamelyik ezek közül.

A Marsra jutni azért promblémás mert mesze van. Igaz, 2003. augusztus 27-28-án közel volt, mintegy egyketted kétharmad Föld-Nap csillagászati egyszégre, amikor bárki megnézhette. 55 millió nyolcvanmillió kilóméterre volt, de csak egy napra, ez pedig kevés volt az eljutásra. Egymilló kilóméter=egy Gigaméter. Augusztus 13-án volt a legjobb kilátás rá, mert akkor a Holdhoz közel is volt, igaz csak virzuálisan, innét a Földről nézte mindenki, és llátták, hogy olyan fényes, mint egy utcai lámpa. Legközelebb csak 2187-ben lesz megin ilyen közel, és akkor is augusztus 27-én, hogy megint könnyen megtaláljuk, mint idén, amikor

Látni a Szaturnusz bolygót is, de az még messzebb van.

Van a Marsnak is holdja, kettő darab, de oda nem érdemes elmenni, mert ott sincs víz. A legérdekesebb hold az Európa, de az sem a Marsé. Oda csak 2004-ben jutunk el, amikor csatlakozunk hozzá ,ájus 1-én. Az Európa holdon van víz is, de már befagyott, ezért jégrepedések láthatók a felszínén, de alatta lehet hogy víz is van. Van ott élet is, üzletemberek, politikusok és földművesek élnek ott, euróval fizetnek, és van agrártárca is. Van sok Média Markt is. A világon a legkevesebb Média Markt Spanyolországban van, ott csak kettő darab van. Spanyololszárban az emberek portugálul beszélnek, kivéve, akik nem tudnak portugál nyelven. A spanyol nyelv és a portugál nyelv egyáltalán nem hasonlít egymásra, csak az írott és nyomtatott változatban. Mégis másképp mondják őket. Van még a katalán nyelv, amit kevesen beszélnek, és a baszk nyelv, amit kevesen beszélnek, de euskalnak hívják igaziból. Álom-dramaturgia. Tipikus álom-dramaturgia.

A meggy segítségével bebizonyosotott, hogy nencsenik merslakók. Hiszen hogy juthatnának el oda kis zöld élőlények, ha még az embereknek se sikerült? De egyéb indoklás is létezik a marslakók meglétének hiányára. Például a Marson nincs Blikk újság. Ezért a marslakók nem tudnak mit olvasni, és műveletlenek maradnak. Ezért nem tudják hogy nem lehet eljutni a Marsra, ezért nincsenek a marslakók. Vagy: nincsen a marson APEH. ezért a marslakók nem tudnak adótbefizetni, ezért nem kapnak társadalombiztpsítási járulékot, ezért elszegényednek, majd éhen vesznek valami kaját, de nincs rá pénzük, ezért éhen vesznek.

Notice: This work is licensed under a BY-NC-SA. Permalink: Még nincs megoldás a Marsra szállás problémájának kérdésében

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

question razz sad evil exclaim smile redface biggrin surprised eek confused cool lol mad twisted rolleyes wink idea arrow neutral cry mrgreen

*

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..