kiszervezi a SZÁRSZÓITALálkozót ? 2021-ben

Örömmel bejenthetem, hogy aki  a szárszói találkozót 20201-ben szervezi az most más, mint a farkasházi de nem más, mint a Georegs Clooney !

Ezt a lakitelki találkó néven is elhíresült balpolitikai rendezményt évek óta számon tarjták a közéteti szeményiségek részére, de kávét azt most is felszogálnak rajta.
Mindaddigra már a koromavírus is megoldásra nyer, tavaszra megjelenik a vak-és gyengénlátócina, biztostítva a 84 év felettiek egészéséges jelenlétét a találkozón. Például a Faludy György is úgy jutott be a parkolóba, hogy egyeztetett a Lakatos Tiborral és majd a parkolónál leadta a nyugdíjaskártyáját az ellenőrnek, aki a padon ült egész nap az esőben. Utána a Faludy Göyrgy is ült padon, jó idő volt addigra viszonlag.

George Clooney megszervezi a 2021-ben szárszói találkozót

George Clooney megszervezi a 2021-ben szárszói találkozót

Gerges Cloony Farkasházy Tivadarral találkozott, hogy egyeztesség a találkozó részleteit

George Cloonie augusztusban találkozott Farkashgázy Tivdarral, hogy egyeztesség a találkozó részleteit, majd ezt követően is többször tárgyaltak Brüsszelben a Zoom felüleleten. A Skype program-ot már visszaszorulóban, nem használják ők videó hívására.

Látható a képen, hogy reggel készült, mert a kávéjukat megisszák a vendégek, a napindító elkészpelhetetlen a hideg reggeli forró kávé nélkül. Az automata kávégeket a George Cloonay megbízásából Mespresso cég biztosította az egész területen. Pálinkát is ittak reggel, mert a napindító elképzelhetetlen a jó ágyas pálinkás törkölyös mézes kigyós kisüsti szilvórioumus fahéjas kézműves pálinka nélkül. Ezt most Lakatos tibor pincészetéből ajánlották fel a találkozó területén.
Napközben bort is ittak, mert a napközben elképzelhetetlen a hideg fröccsös házmesteres polgármesteres kékfrankos kisüstis panyolai furmintos cukorfokos maligános kézműves bor nélkül. A találkozó részére a borokat a Lakatos Tibor pincézetében palackoztatta.
Estefelé megint a pálinka volt, mert minél többet iszunk a pálinkánál, annál kevésbé nem öl megerősit. Például amikor pálinkát iszunk, nem kell már akkor orvos se. A barackötet az első kötetem a világon amely egynél több évnél tovább készült. Nem fektetetek már be le annyier energiát, mint 2003 kötetekben, alkalmanként csak jut eszem be le írni ezért lassabban készül.

Notice: This work is licensed under a BY-NC-SA. Permalink: kiszervezi a SZÁRSZÓITALálkozót ? 2021-ben

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

question razz sad evil exclaim smile redface biggrin surprised eek confused cool lol mad twisted rolleyes wink idea arrow neutral cry mrgreen

*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .