Category Archives: kötetek

A körtészet előnapjára

Holnap lesz egy éve, hogy a körtészet napja volt, melyben lefixáltuk, hogy hogyan kelekteznek a vesrseskörtek, továbbá az Ady Endrét. De lehet, hogy a József Atilla, mert ezt a kettőket mindig keverem igazából nem tudom miért nem is haszonlítanak a verseiken sem hasonlítanak de mégis könnyű elktéveszsteni, ezért ideje lefixáljni. Nagyon jó a Varnus Xavért is lefixálni, mert abban már van fix betű. Az Alföldi Róbertet meg vele lehet könnyen összekeverni, mert mindjkettő orgondaművész szabadidejében.

Sajnmos nem emlékszem az első versemre, de azt hiszem a télapóról szólt. A rímek nem voltak benne megfelelőek sajnos. Például amikor nem volt elég szó a sorokban, akkor bele kellett tenni egy is-t vagy egy immár-t hogy megfelelő legyen. De szakmailag még attól hiányos maradt. De lehet, hogy a szüretről szólt, hát bizony kiderül hogy nem a József Atiila írta azt.

Miért jó a meggyfa?

Régen volt a meggyfa törzse hasznosabb,
mikor még talpamnak tartója volt, stabilabb,
mialatt megmásztam felfelé ágait.
Sűrű koronája dülöngélt a szélben,
nem rongálta meg őt a szél mégsem.
Szemekkel lédúsan tömötten
Vörölső pirosló felületén
harmatosan csillogott a harmat.

Félbe’ van már a meggyfa, egykettede hiányzik,
hozzávetőlegesen ötven százaléka virágzik.
Szélbe’-hóba’ sínylődött éveken át,
Nem bírták az ágai a megpróbáltatást.
Itt egy picit megtörik a költeményne’ íve,
De legalább nem szenved hiányt szóviccbe’ és rímbe’
A hiányzó betűket aposztróffal pótolo’,
Lesz azért idén is még a meggyümölcsből kóstolo’
Azé’ nem pusztult ki teljesen a meggyfa.

iCS2019

A meggy mibenlété-ről ebben a múltkori cikk-ben tudakozódhattunk meg.

 

A munka napja

Április 1.:

  • a munka napja ✓
  • az év tizenkettedik napja ✓
  • a román vízkereszt ünnepe ✓
  • Ottó és Evelin névnapja ✓
  • a lengyel-ausztrál háború 121. évfordulója ✓
  • a Sacra Corona című film felfedezése ✓

RetroGrádió

RetroGrádió: a ’10-es, ’20-as, ’30-as, ’40-es, ’50-es, ’60-as, ’70-es, ’80-as, ’90-es, 2000-es, 2010-es évek legnagyobb slágereivel éjjel-nappal!

Figyelem emberek, megjött a fúrófej-felvásárló!

Mindenféle fúrófejeket felvásárolunk!
Gyorsacél fúrófejet, ötvözött fúrófejet, hagyaték fúrófejet, régi használt fúrófejeket, körkivágót, Bosch Blue Gránit kőzetfúrót. Bárkinek bármilyen fúrófej van eladó, tessenek szólni, vagy kézzel inteni, és itt helyben a kocsinál átvételre kerül a sor!

BRÉKING: nem

Alapvetően nem használjuk ezt a szót magyar szövegkörtextusban.
Sokat próbálkoztak médiát csalni utóbbi években, úgysmint „BRÉKING: ma se történt semmi érdekes” vagypedigviszont „BRÉKING: egy újabb nem rendkívüli hír” stb., ezért újságíróilag lecséplődött az ál-figyelemfelkeltető használata.

Ezért lenne egy kérdésem vagy kérésem, méghogy: tiszteletteljes kérésem, hogy a mai naptól betiltom a bréking szó használatát.

További tiltmányként könyvelhető el a „Hogy vagy? Jól. Majd elmúlik.” című álhumoros párbeszéd bárminemű alkalmazása, valamint a „Majd meglátjuk, mondta a vak” című ál-paradox frázis szükségtelen szajkózása, lévén teljességel abszurd és idejétmúlt.

GDP PR kinyilatkozás

Helló! Miért kaptad ezt a cikket? Minjárt megmondjuk a következő mondatokban.

Folyam év május 25-től végre utánozzuk az európát egy fontos unatkozológiai kérdésben, amely az Európa GDP-jének és PR-jának növelése érdekében megszigorítja a rendelkezéseket az adatvédelmi hatóság részirűl. Ehhez képest kérjük olvassa el a Privátice Police és Terminus nyilatkozatunkat, melyben:

Kijelentjük, hogy honlapjunk nem próbál meg tortával, süteményekkel (cookie, das Plätzchen) kínálni vagy japánolni. Koreaiolni megengedett, feltéve, hogy nem északi koreaiolás, és a sütemény nem termel atompusztító fegyvereket.

Kijelentjük, hogy webhonlapunk eddig mindenkinek eltárolta a személyes adatait és kiadta harmadik személynek, felhasználta illegitim célokra, és egyáltalán nem védte jogosulatlan hozzáférés, megváltoztatás, továbbítás, nyilvánosságra hozatal, törlés vagy megsemmisítés, valamint a véletlen megsemmisülés és sérülés, továbbá az alkalmazott technika megváltozásából fakadó hozzáférhetetlenné válás ellen, de mostantól majd igen.

Kijelentjük, hogy ajándékba egy gombot adunk, melyet megnyomva megtörténik a rajta olvasható szöveg:

Kijelentjük, hogy akiket mindez nemérdekel, az megnyomja az alábbi gombot:

Végezetül. Akiket ez sem érdekel, vagy nem tudja, az erre való:

munkanapja

itt van megjött május elseje, a bolondok napja   !

Ez egy megfelelő alkalom a régi hülyeségek {20003} közzétételére.

Például: az európai uniós felkészítő tanfolyamok:
Euroatl anti köszöntő
Igazi euroatl anti köszöntő 20040501-re
lesznek új nevek az európában
melyekből látszik, hogy 15 éve sem ujjongtam féktelenül, hogy csatlakozunk ehhez a fantasztikus sóhivatalhoz,

vagy a műalkotások galériái

másik galér

Figyelem! A holnapon található szövegek nem léteznek!
Hasznosabb látnivalók: 
musiCS
graphiCS

 

Szóval akkor a májusegy lényege!

ez a nap aarról hírnevezes, hogy a munkát ünnepeljük, ezért inkább nem dolgozunk eznap. nem is érdemes, fárasztó. pihenés célszerűbb, meg a turizmus is felfejlődik, ha helyette inkább a wellnesshotelbe megyükn wekkendre élményfürtőbe. Sokan a balatoni királdulást választják.

ilyenkor vannak a majálisok, amiken régebben felvonulást szerveztek, amiken lehetett kérni háromkívánságot.  Ma napság szocialisták eszik a sörvirslit város- és népligetben, közben a kormányt szidják hogy népszdszerűbbek legyenek az ellenzéknek. Alkalmas időpontnak látszik kormányváltó tüntetés meghirdetésére is.

A fiatalok ezen a napon azt állítják, hogy májusfa. És igazuk is van. Kinézetileg a májusfa nem más, mint egy hagyományos fa, mégis hosszabb, hogy impresszívista múalkotásnak tűnjön messziről. A máj fa is hagyományos ünnepi veselet. Hajnalban építik fel, tetejébre ki diszísztik színes szallagkokal. Köré szétszórdják a szalmát. Az aszthma, szalmanáthma ünnepe is ezen a napon van. Szimbolista műalkotás is.

Lehet rendelni zenésérbesztőt különböző utcákba, ez is reggel van, hogy fel tudjanak rá ébredni. Sokan már csak azutcán ébrednek rá, hogy nem is reggeliztek. A zenés ébresztőt zenészek hajtják végre lovaskocsiból, harmonikaművész, dobos, szagzokonos, tubahangszerész közreműködésével.

példa

példa

 

földnapja

napja van a földnek, április22-ére tartják. ha lehet fákat ültetni, akkor ültessünk fákat ezen a napon is. fontos az üvgázhatás elhárítása végett, mert megköti a széndiokszidot, ami káros az embernek ha nagyon sok mennyiségben van a szobában. a fölgd napja még arról is szól, hogy lekapcsoljuk a lámpát 1/24-ed (~0,042) napra, mialatt csak gyertyával világítunk és nem kapcsoljuk be addig a tévét se, hogy megnézzük a Csinibaba nevű filmszatírát. de valójában az földórája, és március 24-re volt már.

A földnaja van himnusza és zászlóaja is. A földnapja himnusza az ugyanaz mint az európaiunió himnusza, ami a bétőven 5. szimfóniája. Mindenre lehjet használni ezt a népszerű motłívumot. Hasonlóképp a föreliz című nótát, melyet monofónikus módban célszerű fagyiskocsikba tenni, hogy végigrohanjuk vele az utcán, régebben ébresztőórába vagy lakáscsengőbdne- népszarűsítették.

A Föld napja nem hivatalos zászlója

A Föld napja nem hivatalos zászlója

Rajzpályázatot is lehet hirdetni erre a napra, hogy 250 gyerek lerajzolja egyszerre a föld bolygót amint beteríti a műanyag, hogy aztán szerektjív holladékgazdálkodás keretében csökkentsük az üvegázhatást. Ez leginkább három körbenyíllal szoktát ábrázolni.

Preferált a színrescseruza használata, esetleg zsírkéta is megendedett, a hagyomános színek a zöld és a kék a földgölyó ábrázolás tekintetében. Lehetőleg a pólójuk színe is ezekből álljon, mert nagy tömbegben nézve egységes hatású, és az összefogást jelképezi.

a kőrtészet másnaposára

avagy mik a körtetek.

a körtegyümölcsöt általában az almagyümölccsel szokásos egy porondon szerepeltetni, általánan inkább pálinkát szeretnek főzni belőke ?,minthogy megenni magvastul. mostazonnban barackos összefüggésében olvashatjuk a szót, ennek oka hogy a rég megkezdett magvaváló gyümölkcs kötete éppenhogy csak elkezdődött amirkor még be sem fejeződött. mindössze két textúrát integráltam a barackba, és befejezetlenül állítottam helyben. most hogy kétezertizennyomlcs, ideje folytatni.
Ám a barack szó eddigre unaktuálisnak mondható, már vagy 7 évvel elhamaradva inkább körtének nevezhetjük. ha már van két gyümölcsünk, hát nyugodtan összemixerhetjük a kettőt.

Ehhez tudni kell, hogy 20001 óta gyümölcsökkel nevezem a köteteket, volt már a főttkukorica 2001, meggy 2003, szöllő 2004, és így most a barckörte 2011-8.  Ezekben a kötetekben bájtok formájában tárolt adatok találhatók, köttetlen formában lehetnek éppenm txt szövegek, doc szövegek, de lehetnek jpg képek vagy függeléknek mp3 zenék is. Leginkább két mfűfajban készültek ezek az műfalkotások:

  1. axurd,
  2. grotex.

De ha ez el van vétve, akkor dadaista tartalmat is tartalmaznak.

 

április 12 a körtészet másnapja, a magyar ember szeerti a pálinkát. a magyar ember szereti a bort. a mayar ember szereti a dzseggermaistert meg a zeataxot. hoppá!ezazea tax egyetlem mellekgatasa! a ruhataramat mar kecaer3eltem, de a zeataxomat azt nem! bicsanart nincsenek ekezetrk mert mobilrol.irok.

agöltészet napján mindenkinek meg kell keresnie egy verset és elrejetnei a facebookon, ami biztonyítja, hogy mindenki mennyire sokat versetolvas napközben. Ezen a napon volt egy napos József Adylla mert ő is egy kültő volt. A költő abban különleges, hogy nem csak olvasni és megosztani tudja a verset, hanem írni is. Még egy ilyen költő az Alföldi Róbert költő, aki írni és olvasni is tudja a verset.

Alföldi Róbert költő

Alföldi Róbert költő

április 12 még az ügydöntés napja is volt visszamenöleg 2003 ban, amikro az euorópáról döntöttek a magyar nép. valamint ma gagarin nap is van, elsokent szállott űrbe szovjeteurópai unió tagállamából megelőzve kenedit, aki viszontzásul később holdra szállott az amerikai unió tagállamából, megelőzve a szevjeteuniót.